Minden amit tudni szeretnél a fotózásról és már meg is mered kérdezni.
Nálunk minden megtanulható a fotóról, amit tudni szeretnél, és már meg is mered kérdezni. Komolyan vesszük, hogy divatba jön a fotográfia. Tulajdonképpen soha nem ment ki a divatból, ezért a Főfotó workshopjai minden érdeklődés- vagy tudásszinten kínálnak programokat. Azoknak is, akik most még csak mágikus és titokzatos világként tekintenek a fotózásra, és azoknak is, akik már biztos kézzel működtetik ezt a varázslatot, vagyis kisorrárnyékot vagy háromszögvilágítást látnak az olvasólámpa fényénél is.
A digitális korszakban az adatok felhalmozásának könnyedsége abban a törekvésben csúcsosodik ki, hogy minden pillanatot rögzítsünk. Ezért aztán nem könnyű felidézni egy-egy kedvenc képet, egyszerűen akkora mennyiségben zúdítjuk magunkra és a világra őket. Pedig a nagypapára, vagy a szüleinkre néhány különös történetű fotó alapján is emlékszünk. Manapság lehet, hogy nincs is meg magunkról az FOTÓ, amit szívesen nézegetnénk, aminek emlékszünk keletkezésének körülményeire, amit szívesen kiraknánk a falra, hogy majd ránk is egy igazi fotó alapján emlékezzenek. A Főfotóban megtanulhatod hogyan készítheted el az örökre emlékezetes képeket azokról akik fontosak neked. Műtermi kurzusainkon a portréfotózásba és világításba is beavatunk.
Kattints a Segítség, fényképezni kezdtem! címre a Blogban!