Ezüsthaloidon innen

Biteken túl

A Főfotóról


Minden ami fotó. A Főfoto a magyar kortárs és klasszikus fotográfiával foglalkozó galéria, kávézó, és fotóbolt.

Fotóbolt


Filmek, kamerák, kellékek

Fotóboltunkban a hagyományos fotográfia összes fontosabb kelléke kapható, a filmektől az instant anyagokon és könyveken át a kamerákig.

Galéria, kiállítótér


Egyedi térben egyedi alkotások. No more White Cube, nézd meg kiállítótermünket!

Workshopok


Mindenki fotóz. Vagy nem?

Minden amit tudni szeretnél a fotózásról és már meg is mered kérdezni.

Képgyűjtemény


Hozzáértő válogatás, egyedülálló kollekció

Pályázat image
Fotósnemzet itt vagy még?
Pályázat

A Főfoto pályázatán a fotótörténelem híres magyarjainak vagy kortárs magyar fotográfusok modorában várjuk az alkotásokat, amelyek AI, vagyis mesterséges intelligencia segítségével készültek. Műfajbeli megkötés nélkül, portré-, tájkép-, természet-, sajtófotó vagy egyéb zsáner egyaránt egyaránt nevezhető.

Mivel számunkra kiemelten fontosak a szerzői jogok, olyan alkotás nem nevezhető, amely más, vagy ismert szerzők eredeti fotóinak átalakításával, vagy azok részleteinek felhasználásával készült.
A pályázat lényege, hogy a jól ismert művészek stílusjegyeinek vagy témaválasztásának megfelelő alkotások készüljenek, amelyek mindenkit megelégedéssel töltenek el, és megajándékoznak a ráismerés örömével, vagyis egyfajta karinthys, Így írtok ti, ezúttal fotográfus szemmel.

Az alkotásokkal digitális verzióban legalább 2 MB méretben, minimálisan 750X1050 pixel felbontásban, print változatban 18x24 cm-es méretben lehet pályázni.
A művek leadási határideje 2023 május 15.

A pályázatra nevezés feltételeként a jelentkezőnek meg kell neveznie azt a magyar fotóművészt, akinek munkáira leginkább jellemző a Főfoto pályázati felhívásában megjelenő kép. A megnevezést emailben a palyazat.fofoto@gmail.com címre várjuk.

Az alkotásokkal digitális verzióban legalább 2 MB méretben, minimálisan 750X1050 pixel felbontásban, print változatban 18x24 cm-es méretben lehet pályázni.
A művek leadási határideje 2023 május 15.

A zsűri
Krasznai János és Zsigmond Gábor a Főfoto alapítói


Díjak

I. díj. 356.000 Ft

II. díj Asahi Pentax tükörreflexes fényképezőgép

III.díj A Főfoto szolgáltatásaira beváltható 50.000 Ft értékű kupon


Valamennyi értékelhető alkotást kiállítjuk a Főfoto Galériában.


Sok sikert!

Helyszínbérlés, rendezvények

A Főfotó belső terei frissek és korszerűek, elég elegánsak ahhoz, hogy különleges események színhelyéül szolgáljanak.

Gigászok harca, és az Instax eredete. Mi az a Big Shot toporgás? Melyik a lakossági Polaroid? Polaroid sztori II.rész

Tudjon meg többet  

Egy sorozat első darabja, amelyben bemutatjuk azokat a cégeket, amelyek az analóg fotózás ikonikus szereplői voltak. A Polaroid szép példája a felemelkedésnek, a bukásnak és a halottakból való feltámadásnak.

Tudjon meg többet  

Miért van a filmeknek lejárati ideje és mi történik a filmmel, ahogy öregszik? Mi legyen a nagyfaternál talált tekercsekkel? Hogyan lőjük el lejárt filmünket? Hogyan hívjuk elő lejárt filmünket? Mi van, ha nemcsak a nagymama szerepel a képeken?

Tudjon meg többet  

Érdemes-e hűtőben tárolni filmjeinket? Mi történik, ha nem hevernek a jégen mint Walt Disney? Semmi. Vagy mégis?

Tudjon meg többet  

Kezdő lépések analóg fotózáshoz. Kamera és filmválasztás, öltözködés, viselkedés.

Tudjon meg többet  
  •  2023.05.11. 07:00 PM - 2023.05.17. 11:00 PM

Kiss Tibor képzőművész, a Quimby és az Aranyakkord zenész-dalszövegírójának régi és új alkotásait sorakoztatja fel a kiállítás.

  •  2023.04.26. 06:00 PM - 2023.05.11. 06:00 PM
  •   Budapest, Baross u. 10, Magyarország

Török-Illyés Orsolya kiállítása a Főfoto női mosdójában. 4 év kitartó szelfizése nyilvános vécékben, pályaudvarokon, McDonaldsban benzinkutakon és más helyeken.

  •  2022.11.08. 06:30 PM - 2022.12.06. 06:30 PM
  •   Főfoto Galéria

A családi archívumok képeiből összeállított tárlat különlegessége, hogy a kiállított fényképek, ahogy az emlékek is, szépen lassan elhalványulnak, míg végül teljesen eltűnnek. A Mielőtt eltűnünk című kiállítás alkotásai szó szerint csak november nyolcadikától december ötödikéig voltak láthatók, hiszen ahogyan a cím is utal rá, szépen lassan eltűntek a kiállítótérből. A képek persze maradtak, csak napról napra egyre jobban kifakultak, mielőtt végleg eltűntek. A magyar családoknál – főképp az idős generáció esetében –, illetve különböző intézményeknél, szervezeteknél számos olyan fénykép és dokumentum lelhető fel, amely történelmi értékkel bír. Ezek a fényképek és dokumentumok sérülhetnek, megsemmisülhetnek az évek során, amivel nemcsak a tárgy, hanem a kapcsolódó történet, emlék és ezzel együtt az érték is elveszhet. A kiállítás szeretné ezeket az emlékeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó történeteket megőrizni az utókor számára, a kollektív emlékezet részévé tenni, ezáltal lehetővé téve a nemzettörténeti elemzések kiegészítését, kutatások támogatását. Az ötlet alapján épp a kiállítás záróeseményén jelent meg a kiállítással azonos című exkluzív fotóalbum, ahol a magyar családok legféltettebb kincseinek megmentett képei tovább láthatóak. Ezek a fotók már nem tűnnek el, és talán mi magunk is egy kicsit nehezebben.

  •  2022.10.18. 08:00 PM - 2022.11.10. 09:00 AM

„Hova Lett?” – Kiállítás a magyar poptörténelem legendás, de elfeledett lemezborítóiból. A Főfotó Galériában most olyan népszerű popkulturális képeket gyűjtöttünk össze, amik egykor akár milliós példányban kerültek magyar lakásokba.  Az egész ország ismerte ezeket a fotókat, forgatták, nézegették, szerették, mert elválaszthatatlan részei voltak annak az élménynek, amit a lemez megvásárlásakor hazavitt az ember. A lemezborító egy külön műfaj volt. Meghatározta és irányította az együttesek imázsát. Hivatkozási pont volt. A lemezborítón megjelent képekkelazonosítottak egy-egy zenei korszakot. Fontosnak tartjuk, hogy felemeljük ezeket a képeket oda, ahol mindig is lenniük kellett volna. Megmutassuk, hogy ezek a művek valódi műtárgyak.

  •  2022.09.05. 07:00 PM - 2022.09.20. 07:30 PM

Mindenki Petőfi. Nem vicc. Inkább játék. Nem szokás Petőfivel játszani. Pedig ő szeretett játszani. A saját sorsával, életével is.Van egy dagerrotípiánk, meg több mázsányi legendánk.Hány arc ez? Petőfi a magyar ideál. A magyar költő. A legnépszerűbb. A leghazafiasabb. A legnépibb. A legforradalmibb. Az isteni tehetség, a romantikus örök szerelmes. A költőzseni. A sztár, a nép lelkiismerete, misztikus liberális, vallásosan republikánus, az összeférhetetlen, az izgága, a rossz katona, a mártír. Mind Petőfi. Mindenki Petőfi.

  •  2022.05.24. 11:17 AM - 2022.06.07. 11:32 AM

A Nemzeti Sport egykori és jelenlegi munkatársainak Hátsó füves című sorozata végre méltó keretezésben is megtekinthető Budapesten. Köszöntőt mond többek között Rugovics Vendel, a Bakony Maradonája!

  •  2022.03.29. 08:00 PM

Nagyon sok mindent lenne érdemes rögzíteni, amit egy fényképezőgéppel nem lehet. A fényképeknek azonban kétségtelenül van egy nagyszerű tulajdonsága: nem igazán vitathatók. Roppant nehezen megy megmagyarázni a baráti társaságnak, hogy tulajdonképpen a fotók készítője egy ellenszenves alak, aki ott sem volt, amiről beszél pedig meg sem történt. Egy dokumentarista fotógráfiában a világon semmi fantázia nincs. Mindenki látja, hogy mi szerepel rajta, ha pedig csalás történt, könnyedén kideríthető. Ahogyan múlik az idő, minden leírt szó vitathatóvá válik, egy fénykép azonban soha. Nem kerül más fénytörésbe aszerint, hogy a készítőjük politikailag szimpatikus-e vagy sem, barát vagy ellenség, férfi vagy nő. Ezt látom a fényképeim legfontosabb tulajdonságának, ezért készült el ez az album, amelynek képeiből a kiállítást válogattam. Jászberényi Sándor

  •  2022.02.17. 07:00 PM - 2022.03.17. 08:00 PM

"Amikor nap első és utolsó fényei hosszú budapesti sugárutakon szántanak végig alacsony szögben, szemből bevilágítva a forgalomban résztvevő autók szélvédőjén kitűnő alkalom, hogy az egyébként az utcán a szürke hétköznapokban fel sem tűnő autósok életének valamilyen esszenciája reflektorfénybe kerüljön és a pirosnál megállva megörökíthetővé váljon. A természetes szemkikockázásról a lehajtott napellenző árnyéka gondoskodik, így személytelenül koncentrálhatunk a karakterekre és a cselekményekre, vagy a részletek, fények és színek játékára."

  •  2022.02.02. 06:30 PM - 2022.02.14. 11:03 AM

A világ legmagányosabb kamerái hat hónapig álltak Budapesten, tökéletesen elrejtőzve. Senki nem tudta, hogy a dobozokban az ezüst éppen megadja magát a fénynek, valami olyasmit kirajzolva, ami ott van, de nem úgy és nem akkor. A fél év magányban eltöltött idő különös nyomot hagyott a fényérzékeny felületen. A fényforrás pontforrássá változott, így már képessé vált arra, hogy gravitációs teret alakítson ki, ami ezúttal a nézőt szippantja be. Az utcák néptelenek, a terek üresek, de ez valójában csak illúzió: az ennyire hosszú expozíciós idő elegendő arra, hogy az összes városlakó megforduljon a kamerák előtt, a színhely mégis kihaltnak tűnjön. A képeken különös módon áll az idő, még nem nőtt be mindent a vegetáció, nem kúsznak indák a Szőlő utcai szalagház oldalán, de az emberek már eltűntek, a város mintha mindig is csak díszlet lett volna. A jelen a jövőt mutatja, ahogyan azt az ezüst és a fény akarta. Egyed Péter Napnapló című kiállítása a Főfotóban február másodikától

  •  2021.12.02. 06:30 PM - 2021.12.13. 09:00 PM

Egy fotós, egy teherautóból kialakított napfényműterem, egy év, és rengeteg portré. Egy ország a fehér háttér előtt, Richard Avedon találkozása Parti Nagy Lajossal. Krasznai János fotói

  •  2021.10.18. 06:30 PM

Petra Collins a Főfotóban A torontói születésű Los Angelesben élő Petra Collins azon kevés művészek egyike, akinek munkái nemcsak a 2010-es évek vizuális kultúrájára voltak hatással, hanem kollektív vizuális tudatunkra is. Collins nemcsak fotós, hanem rendező, és modell is, az egyik legmarkánsabb képviselője az úgynevezett újhullámos feminizmusnak, olyan művész, aki soha nem fél a nőiségről beszélni, hol humorral, hol megrendítően, hol esztétizálva, de mindig őszintén. Collins fontos üzenete a nők számára, hogy bátran fejezzék ki sebezhetőségüket, érzékenységüket és szexualitásukat kamerán innen és túl. Munkái a legnevesebb magazinokban tűnnek fel, de készített kampányokat a Gucci és az Adidas számára is. Ezek közös jellemzője, hogy a legnagyobb márkáktól is szabad kezet kap az alkotáshoz, annyira egyedi világot képes a képein teremteni. Büszke magyar gyökereire, és fontos számára a családi kötelék, Magyarországon készült sorozatán családtagjai szerepelnek. A képek a gyermekkor legboldogabb, felhőtlen nyarainak erednek nyomába, amikor a világ még csupa rejtély, jókedv és rácsodálkozás. Toronto born, Los Angeles based Petra is one of those few artists whose works not only influenced the visual culture of the 2010s but also our collective visual consciousness. Collis is a photographer, a director, and a model, one of the most forceful representatives of the so-called New- Wave Feminism. An artist, who is never afraid to speak about her femininity either with humor, or by shocking the viewer, yet remaining honest every time. Collins’s important message to women is to bravely express their vulnerability, sensitivity, and sexuality from either side of the camera. Her works appear in the most prestigious magazines, she contributed to campaigns for Gucci and Adidas, among others. The common feature in these projects is that she gets a free hand from the biggest brands thanks to the distinct aesthetic she creates in her pictures. She is proud of her Hungarian origin, and family bonds are very important for her. In the series made in Hungary her family members appear. The pictures trace back the happiest, carefree childhood summers when the world is still all mystery, cheerfulness and wonder.

  •  2020.10.16. 06:30 PM

Talált tárgyak/ Lost and found Szalai Dániel Belongings of the Road (2010-2011) sorozata Budapest egyik elővárosi autópályája mellett talált, jellemzően autókból kidobott tárgyakból áll. Ezekből a talált tárgyakból választott ki a művész 36 érdekes darabot, esetenként valaha volt személyes tárgyakat, amelyeket nagy felbontású fotóvá szkennelt, melyekből a Főfoto Galéria most 15 darabot mutat be. Kardos Sándor sorozata néhány eddig még nem publikált különös történetű fotóból áll. Ezeken nemcsak a fotón látható jelenetnek, hanem megtalálásuknak és a felületükön keletkezett roncsolódásoknak is története van. A negatívok nem szakszerű tárolásakor az idő nem csak a témán hagy nyomot, hanem fizikai elváltozások is történnek a hordozón, hajlamosak a penészedésre, töredezésre. A Kardos által megtalált képeken ezek az elváltozások nem viszolygást keltenek, hanem a maguk esetlegességével, elszíneződéseikkel plusz jelentést adnak, a kép részévé válnak. Egy hirtelen jött vihar, a grönlandi felföldön nemcsak jégesőt tartogat, hanem nem várt meglepetést is. Kóczán András a vihar elől barátaival egy fjord-szerűség elhagyatott házába húzódott, ahol egy exponált, de még előhívatlan filmtekercset talált. Hazaérve öccsét, Gábort bízta meg a kidolgozással. A képeken egy inuit család fényképezőgéphez való különös viszonya tárul fel, melyhez a komor, de napsütötte grönlandi táj szolgáltatja a díszletet.

  •  2020.08.27. 07:00 PM

Bemutatkozik a Práter.15 fotográfus csoport Tizenöt különféle ember, tizenöt különböző múlt, életút és érdeklődés, amelyeket két dolog köt össze: a fotográfia szeretete és a szakmai bölcső, a közös iskola. Ez a két dolog vezérelte a 2020 nyarán frissen végzett fotósokat bemutatkozó kiállításuk megszervezésére. Ma Magyarországon egyedülálló dolog, sőt az elmúlt évtizedekben sem volt rá példa, hogy iskolából éppen csak kikerülő osztály galériát keressen munkássága bemutatására. Ám a „Práter”-ből kilépő osztály nem akart beállni a sorba, ezért nagy lépésre szánta el magát. Elhatározásukat erősítette, hogy a tavaszi különleges helyzet miatt nem tudtak méltó módon elbúcsúzni az iskolától és lezárni a közös éveket. A körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően a fotográfia egyik ikonikus helyszíne, a Főfoto ad otthont a két héten át megtekinthető tárlatnak. A kiállítás helyszíne: Főfoto, 1085 Budapest, Baross utca 10. Időpont: 2020. augusztus 27. – szeptember 10. Ünnepélyes megnyitó: 2020. augusztus 27. 19 óra A kiállítás látogatása díjtalan. A kiállítás rendezését segítette: Kis Péter fotográfus

  • 00Ft
  •  2020.02.07. 08:00 PM
  •   Budapest, Baross u. 10, 1088 Magyarország

Előbb tettem össze a látványt a fejemben, mint hogy megfotóztam volna. Álmokból, fantáziából merítettem ötleteket.- mondja Varga Matti, akinek 3 képsorozata látható a Főfotó Galériában. Another Rome - Egy másik Róma Stranger I know - Ismerős idegen After August- Augusztus után

  • Budapest, Baross u 10, 1085 Hungary

Kamera vásárláshoz vagy kamera bevizsgáláshoz időpont egyeztetés szükséges!

Roadster Magazin

Roadster Magazin

2019.11.14.

Klassz helyen van a Főfotó, az ablakok egyik fele a Baross utcára néz, a másik az Ötpacsirtára, ebben az utcában laknak a MÁV Szimfonikusok, ha nyitva hagyják az ablakokat, zenével telik meg az utca. A Szabó Ervin könyvtár meg az egyetemek miatt rengeteg a fiatal, szóval szerethető része ez Pestnek, és még szerethetőbb lesz a Főfotó megnyitásával. Mert a Főfotó egyszerre hoz ide egy jó kávézót, egy ismét egyre népszerűbb aktivitást, az analóg fotózás iránti szenvedélyt, a fotóművészetet és egy nagy adag régi iskolás fineszt.

Tudjon meg többet
welovebudapest

welovebudapest

2020.03.04.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az egyre zsúfoltabbá válló kiállítótermek miatt már egy jó ideje gyakorlat, hogy magánlakásokban rendeznek kiállítást, és a pop up galériáknak is nő a népszerűségük. Nálunk is előfordul egy-egy ilyen esemény, mégis a Kálvin térnél pár hete megnyílt Főfoto teljesen más aspektusba helyezi azt, amit eddig tudtunk az alternatív kiállítótermekről. A helyiségben egykor egy kerületi pártiroda működött, de már legalább egy évtizede üresen áll a valamikori magánlakás – itt kapott otthont Krasznai János és Zsigmond Gábor régóta dédelgetett álma, a galériát, kávézót és az analóg fotózás mentsvárát elegyítő Főfoto.

Tudjon meg többet
Condé Nast Traveler China

Condé Nast Traveler China

2020.05.28.

和家居产品,带来完整的优质生活方式体验。twentysixbudapest.com Fofoto当城中美术馆展厅越来越拥挤时,在私人住宅中举办展览和开设快闪店变成了一种可行的惯例。位于Baross街上的Fofoto原本是一座私人住宅,两位主人A是儿时好友,也都是摄影师。Fofoto右侧是放映室摆放着两排20世纪20年代的电影院靠椅;隔壁的房间是画廊,放置着从乌拉尼亚国家电影剧院收购GU

Tudjon meg többet
welovebudapest.com/english

welovebudapest.com/english

2020.02.06.

Long prevalent in foreign capitals, exhibitions in private homes and pop-up galleries are gaining popularity in Budapest. A former private lodging behind Kálvin tér has long been empty but today houses the long-cherished dream of János Krasznai and Gábor Zsigmond to combine gallery, café and refuge for analogue photography: Főfoto.

Tudjon meg többet

Guberálás hardcore

2020.05.28.

János és Gábor AMÚGY fotósok, de most azért mentem el hozzájuk, mert irgalmatlan mennyiségű és minőségű érdekes lomot halmoztak fel.

Tudjon meg többet